A Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség éa a HUN-REN Kutatóhálózat közös pályázata.
- A pályázat célja
A pályázatot BSc, MSc vagy PhD képzésben résztvevő, 30 év alatti egyetemi hallgatók, valamint Magyarországon bejegyzett kis- és középvállalkozások nyújthatják be, amennyiben hidrogéntechnológiai fejlesztéssel, termékkel vagy szolgáltatással rendelkeznek, és annak innovációs tartalma igazolható. Kérjük vállalati pályázat esetén az törvényes képviselő töltse ki a pályázati anyagokat.”
A pályázat során olyan tudományos és kutatási eredményeket, valamint innovatív megoldásokat keresünk, amelyek:
- a hidrogéntechnológia újszerű alkalmazását támogatják az energetika, a közlekedés, az építőipar, az agrárium vagy a nehézipar területén;
Ide tartoznak azok a megoldások, amelyek elősegítik a széndioxid-kibocsátás csökkentését, javítják az energiahatékonyságot, vagy áttörő technológiát kínálnak ezen iparágak számára.
- szellemi alkotásnak minősülnek, és alkalmasak lehetnek szellemitulajdon-védelem megszerzésére, legyen az szabadalom, használatiminta-, formatervezésiminta-, növényfajta- vagy topográfiaoltalom, illetve know-how.
A benyújtott pályaművek esetében kiemelten fontos, hogy az innováció teljes mértékben jogtiszta legyen, azaz harmadik felek jogait ne sértse.
- üzleti szempontból is hasznosíthatóak, hozzájárulva a fenntartható fejlődéshez és a zöld átmenet megvalósításához.
Az ilyen megoldások jelentősen támogathatják a fenntartható gazdaság fejlődését, és hozzájárulhatnak a környezeti és ipari kihívások leküzdéséhez.
A díj elbírálásában előnyt élveznek azok a zöld átmenethez kapcsolódó innovatív megoldások, amelyek hozzájárulnak az üvegházhatású gázok kibocsájtásának csökkentéséhez a technológiai és ipari folyamatokban, valamint növelik az energetikai rendszerek hidrogéntechnológiai alkalmazási lehetőségeit.
A Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség egyik kiemelt feladata, hogy támogassa a hazai hidrogén ökoszisztéma fejlesztését, technológiai inputok, beruházási és pályázati lehetőségek felmutatásával. Ennek a feladatnak része a most megjelent pályázat és a 2025-ös évben Japánba és Kanadába tervezett nemzetközi szakmai utak.
H2 Inn_Díj – Pályázati kiírás-mod
H2 Inn_Díj – Adatlap és nyilatkozat

A pályázatok elbírálását az energiaitudomány elismert szakemberei és a hidrogéntechnológia vezető tudományos műhelyeinek képviselői végzik.
Bírálóbizottság tagjai:
Dr. Tompos András
a Bizottság elnöke
igazgató
HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont, Anyag- és Környezetkémiai Intézet
Prof. Dr. Palkovics László
kormánybiztos
Magyarország Kormánya
Bőthe Csaba
ügyvezető igazgató
Magyar Innovációs Szövetség
Ádám Horváth
MOL Nyrt., Csoportszintű DS Új és Fenntartható Üzletágak
Dr. Horváth Ákos
főigazgató
HUN-REN Energiatudományi Központ
Dr. Imre Attila
tanszékvezető
Budapesti Műszaki Egyetem, Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék
Dr. Janáky Csaba
egyetemi docens
Szegedi Tudományegyetem
Díjazás
- Fődíj:
A nyertes pályázó kiutazásának teljes költsége a 2025-ös Osakai Világkiállításra.
A találmány bemutatásának lehetősége globális szakmai, befektetői és értékesítési partnerek előtt. - A nyertes pályázó kiutazásának teljes költsége a 2025-ös Osakai Világkiállításra.
- A találmány bemutatásának lehetősége globális szakmai, befektetői és értékesítési partnerek előtt.
- Nyertesek bemutatkozási lehetősége
A nyertesek részvételi lehetőséget kapnak egy hazai befektetői eseményen, amely a Szövetség közgyűlésének keretében valósul meg. Az eseményen bemutathatják innovációjukat közel 100 nagyvállalat, középvállalkozás és intézmény előtt.
- Határidők és információk
- Pályázat benyújtási határideje: 2025. május 12.
- Eredményhirdetés: 2025. május 22-én ünnepélyes eredményhirdetés formájában, előre meghirdetett rendezvény keretében.
Contact
Bővebb információért forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségeken:
- E-mail: [email protected]
- Telefonszám: +36 70 234 4119
Igény esetén a pályázók számára konzultációs lehetőséget is biztosítunk.
Vegyen részt a hidrogéntechnológia jövőjének formálásában!

